![]() "A bátorság ellentéte nem a gyávaság, hanem a konformizmus. Egy döglött hal is képes úszni az árral. " (Jim Hightower) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZOM Alábbi önéletrajzom 2010-ig tart. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a szakmai "tisztségeim" zömétől, sőt a saját cégemtől is megváltam, és teljesen szabadúszó - szabadon úszó - lettem... De ez hosszú történet :-). Részleteket l. a SzuperMA és az CsigaStratégia honlapomon. ![]() 1998-2010-ig a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében dolgoztam. Számos hazai és nemzetközi előadás, interjú és közszereplési tevékenység mellett 14 tudományos folyóirat cikkem, 19 könyvfejezetem, 1 önálló szerkesztésű, többszerzős könyvem jelent meg (Időskori depresszió és szorongás, Springer, 2003), illetve Kopp Máriával társszerkesztője vagyok a "A magyar népesség életminősége az ezredfordulón" (Semmelweis Kiadó, 2006) c. monográfiának. 2008-ban Pártalálás címmel önálló ismeretterjesztő könyvem jelent meg párkapcsolati kérdésekről. Egyetemi adjunktusi munkakörömtől 2010. tavaszán saját elhatározásból megváltam, mert úgy érzetem, itt az idő a váltásra, megújulásra. Jelenleg saját egészségügyi szolgáltató, oktató és tanácsadó cégemben dolgozom. A tanácsadás és a tréningek, előadások tartása mellett több időt szeretnék szánni az írásra, illetve a közeljövőben a szakmámtól távolabb eső területeken is szeretném kipróbálni magam. Az elkövetkezendő hónapokban például egy olyan új technológiát szeretnék Magyarországra hozni, amely sok embernek nyújthat majd segítséget a mai nehéz gazdasági helyzetben, hogy megalapozzák alapvető emberi szükségleteiket, és egyben tudatosabb, élhetőbb környezetet teremthessenek a maguk és a családjuk számára. Amint megérett a pillanat a nyilvánosságra, erről itt olvashatsz majd... Megérett a pillanat :)! Íme: KUTATÁSI TÉMÁIM RÖVIDEN:
OKTATÁS ÉS KLINIKAI
MUNKA: Az egyetemen az orvosi pszichológia és kommunikáció oktatásban veszek részt angol, illetve magyar nyelven, illetve részt veszek a posztgraduális képzésben is, mint PhD témavezető. Az intézet Pszichoszomatikus Ambulanciáján depressziós, szorongásos, pszichoszomatikus kórképekben szenvedők gyógyszeres és pszichoterápiás kezelését (kognitív-viselkedésterápia, relaxáció) végzem, illetve életvezetési nehézségek, munkahelyi és kapcsolati problémák esetében vállalok egyéni és csoportos szakmai tanácsadást. TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÉS PROGRAMOK: A Williams LifeSkills /ÉletKészségek/ Program vezetőhelyetteseként jelentős szerepet vállalok a program magyarországi adaptációjában és fejlesztésében. Folyamatosan tartok Williams ÉletKészségek - stresszkezelő, problémamegoldó, kommunikációs, kapcsolati készség, illetve munkahelyi és személyes hatékonyság fejlesztő - tréningeket. Európai Uniós és hazai lelki és testi egészségfejlesztő, egészségmegőrző és pszichoedukációs programokban veszek részt, mint koordinátor, szervező és tréner. SZAKMAI KÖZÉLET: Fontos tevékenységem a nemzetközi szakmai (magatartásorvoslási és pszichiátriai) hálózat fejlesztés. A Közép-Kelet-Európai Magatartástudományi Társaság elnöki, és a Selye Magatartástudományi Társaság alelnöki posztját töltöm be. Tagja vagyok a Tudományos Tanácsadó Testületnek az Európai Pszichiátriai Társaság Epidemiológiai Szekciójában, és 2007. óta a „Mentális Egészségtudományok Kutatócsoport / Társult tag (MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája)” csoportnak (a csoport vezetője Prof. Dr. Kopp Mária).
EGYÉB: A tudományos háttér mellett nyitott vagyok az alternatív módszerek, spirituális szemléletmód irányában is. 2009-ben Avatar tréninget végeztem, majd megszereztem az Avatar Mester fokozatot, 2010-ben pedig résztv ettem az Avatar legmagasabb szintű Wizard tanfolyamán.
Dr. Kovács Mónika Erika, PhD, pszichiáter szakorvos, oktató, tréner |